MOL csapat Kosárlabda Blog

A korábbi legnagyobb ellenfél lehet az új kedvenc Szolnokon

2012.06.21. 10:51 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

 

Simon – aki 70-szer szerepelt a magyar válogatottban - Magyarországon a Zalaegerszeg csapatánál kezdte pályafutását, majd kétéves kaposvári kitérő után, előbb Németországban a Telekom Basket Bonn, majd Belgiumban a Basket Groot Leuven játékosa volt.

A 2004–05-ös szezonban játszott a német Bonn csapatnál, ahol 29 mérkőzésen 3,3 pontot 0,9 lepattanót és 1,7 gólpasszt átlagolt. A kétpontos dobásait 36%-kal, a hármasokat 13%-kal dobta. A csapattal szerepelt az Uleb Cup-ban is, ahol 10 mérkőzésen, átlag 6,3 pontot szerzett, 1,3 lepattanó, 1,5 gólpassz mellett.

A belga csapathoz a 2005–06-os szezonban igazolt, ahol 35 mérkőzésen átlag 10,9 pontot, 2 lepattanót és 3,7 gólpasszt ért el. A hármasokat 38 a ketteseket pedig 47 százalékkal dobta. A belgákkal az Eurocup-ban 6 mérkőzésen vett részt, amit 8,5 pont, 2,3 lepattanó, 3 gólpasszos átlaggal zárt.

A belga csapathoz a 2005–06-os szezonban igazolt, ahol 35 mérkőzésen átlag 10,9 pontot, 2 lepattanót és 3,7 gólpasszt ért el. A hármasokat 38 a ketteseket pedig 47 százalékkal dobta. A belgákkal az Eurocup-ban 6 mérkőzésen vett részt, amit 8,5 pont, 2,3 lepattanó, 3 gólpasszos átlaggal zárt.

Hazatérése után egy évet a PVSK-Expo Center Pécs csapatánál töltött, majd öt évig az Albacomp csapatában kosárlabdázott. Emellett elvégezte a Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet.

Simon kétszeres magyar bajnok (Kaposvár, 2000-01, 2003–04), egyszeres magyar kupagyőztes (Kaposvár, 2004), kétszeres bajnoki ezüstérmes (Kaposvár, 2002–03 és Albacomp, 2010–11) háromszoros bajnoki bronzérmes (PVSK, 2006–07, Albacomp, 2007–08 és 2011–12) és a fehérváriakkal a 2008-09-es szezonban megnyerte a CEBL-kupát is.

Simon a bb1.hu-nak elmondta, három hete kereste meg először a Szolnok és egy olyan ajánlatot kapott tőlük, ami az életben csak egyszer adatik meg. Úgy véli, ez később már lehet, hogy megismételhetetlen lett volna, ezért fogadta el az ajánlatukat. Elismeri, nem tudott egyből dönteni, sokáig gondolkodott, éppen ezért kikérte azoknak a véleményét, akik sokat jelentenek neki.

Nagyon jól érezte magát végig az Albacompnál, szép eredményeket értek el, de a pályafutása azon szakaszába érkezett, amikor egy ekkora kihívást nem tudott visszautasítani. Tisztában van vele, minden profi sportoló számára az a legnagyobb dolog, ha a nemzetközi porondon is megmérettetheti magát, és erre most lehetősége adódik az Adria Ligában és az EuroChallenge sorozatban is.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr664602291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: simon szolnok
süti beállítások módosítása