MOL csapat Kosárlabda Blog

Sűrű hónapok várnak a Szolnoki Olajra

2012.07.14. 15:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szolnok_10-es.jpgJúnius elején hatalmas öröm érte a Szolnoki Olaj játékosait és vezetőit, hiszen a kosárlabda Adria-liga bizottsága úgy döntött, hogy a 2012–2013-as szezonban a magyar bajnok indulhat a sorozatban. Az indoklás szerint a Szolnok volt pénzügyileg a legerősebb klub a három jelentkező közül, akik a legutóbbi győztes Maccabi helyére pályáztak, és a szolnokiaknak a Vojvodina Novi Sad illetve a szlovén Helios Domzale együttesét sikerült „megelőzniük”.

A szolnokiak emellett az EuroChallenge sorozatban is érdekeltek, így kihagyják a magyar bajnokság alapszakaszát, és a középszakaszban a felső hetesbe kerülve - a negyedik helyről kezdik meg majd a küzdelmeket a középszakaszban. Ennek ellenére igen mozgalmas hónapok elé néznek Báderék.

Szeptember végén Szlovéniában, a Krka Novo Mesto vendégeként kezdi meg első idényét a magyar bajnok és kupagyőztes az Adria Ligában. (Az Adria Ligát - a volt jugoszláv tagországok élklubjait tömörítő sorozatot - 2001-ben hozták létre és ez az első alkalom, hogy magyar csapat is részt vehet a sorozatban.)

A szolnokiak egyik legrutinosabb játékosának, Báder Mártonnak nem lesz ismeretlen a közeg, hiszen korábban az Krka Novo Mesto, a Cibona Zagreb és a Hemofarm tagjaként négy és fél szezont is játszott már ebben a sorozatban.

Októberben újabb öt meccs vár Pór Péter együttesére a sorozatban, majd novemberben a négy Adria Liga meccs mellé bejön még négy EuroChallenge összecsapás is, és a nyolc meccsből ötöt idegenben kell megvívnia a csapatnak. (Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az egyik idegenbeli meccs Körmendet jelenti, mivel a vasi együttes egy csoportban szerepel a Szolnokkal az EuroChallenge sorozatban.)

A december sem ígérkezik könnyebbnek, hiszen a két nemzetközi kupás meccs mellé, öt Adria Liga találkozó jön, és még karácsony előtt két nappal is pályára kell lépni az együttesnek. A 2013-as év első tétmeccsére mindössze öt napot kell várni, és remélhetőleg folytatódik a nemzetközi szereplés is, de azoknak az időpontja csak az év végén dől el.

A február szinte „pihenés” lesz, hiszen csak három meccs szerepel a programban, míg márciusban újabb négy összecsapással fejeződik be az Adria Liga sorozata. Utána a bajnoki középszakasz, és a EuroChallenge véghajrája következik.

Ez összességében azt jelenti, hogy az Adria Liga és a EuroChallenge csoportmeccseivel, „kezdésként” 32 meccs vár a szolnokiakra, majd ezután következhet a magyar bajnokság hajrája illetve a nemzetközi kupa középdöntője – és remélhetőleg – fináléja.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr884656500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása