MOL csapat Kosárlabda Blog

A Gravelines elleni győzelem fordulópont lehet a Szolnoki Olaj életében

2013.01.19. 07:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

bader_2.jpgEddig sikeres hete van a Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatának, hiszen kedden remek mérkőzésen, hazai pályán hosszabbítás után legyőzte a francia Gravelines-t a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának első fordulójában, majd szerdán James Brian Florence személyében amerikai kosarast szerződtetett.

Az idén az NB I helyett az Adria Ligában szereplő magyar bajnok és kupagyőztes szolnokiak egy roppant élvezetes mérkőzésen, sokáig vezetve végül mégis hátrányból fordítva győzték le francia riválisukat, míg a 24 éves, 185 centis Florence az ukrán élvonalbeli Krivbaszbaszket együttesétől érkezett, de korábban megfordult a Szolnok egyik Adria Liga-ellenfelénél, a bosnyák Aleksandrovacnál is.

„Megérdemeltük azt a kis szerencsét, amivel sikerült egyenlíteni rendes játékidő végén. Úgy érzem az egész meccsen óriásit küzdöttünk egy roppant erős csapat ellen” – mondta a találkozó után a meccs végén két roppant fontos hárompontost szerző Horváth Ákos az nsotv-nek.

A franciák erejét jól mutatja, hogy szinte végig vert helyzetben voltak, de a meccs hajrájára sikerült felállniuk és nyert helyzetbe kerülniük. Horváth szerint ezt elsősorban szigorú védekezésüknek köszönhették.

„Ennek ellenére sikerült egyenlítenünk még a rendes játékidő végén, a ráadásban pedig mindenkinek helyén volt a szíve. Csapatszinten és egyénileg is kellett már ez a siker, hiszen az elmúlt időszakban nem sok sikerélményben volt részünk” – mondta a szolnoki center.

Az biztos, hogy a szolnoki kosarasok nem az elmúlt hetek eredményeihez vannak szokva, hiszen az elmúlt években számos sikert értek el, míg idén az Adria Ligában több, súlyos és nem várt vereség is becsúszott. Horváth szerint ez a siker nagy erőt adhat az együttesnek a jövőben, hiszen a francia csapat vezeti hazája bajnokságát és legalább olyan erős, mint néhány Euroligás csapat.

Hasonló véleményen van az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb magyar kosarasa Német István is, aki nyáron érkezett a szolnokiakhoz. Az irányító a bb1.hu portálnak nyilatkozva elmondta, véleménye szerint egy nagyon jó kvalitású ellenfelet győztek le, mert jó volt a taktikájuk, és remekül működött a zónájuk a franciák ellen.

Ugyanakkor tisztában van vele, a második félidőben azért elkövettek pár hibát. Azt is elismeri, hogy végre tényleg nekik volt egy kis szerencséjük. Ennek ellenére úgy érzi rászolgáltak a sikerre, már csak azért is, mert úgy látta, jobban akarták a győzelmet.

A Szolnoki Olaj legközelebb ma este az Adria-ligában lép pályára, ahol a KK Radnicki lesz az ellenfele. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr175026277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása