MOL csapat Kosárlabda Blog

A Szolnok az ASE ellen harcolhatja ki a bajnoki döntőbe jutást

2013.05.07. 11:34 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

olaj_horog.jpgKialakult a férfi kosárlabda bajnokságban az elődöntők párosítása. A Szolnoki Olaj – egyedüliként a legjobb négy együttes közül – söpréssel, azaz három meccsen aratott három győzelemmel jutott tovább. A másik három együttes a lehető legtovább húzta, hiszen az Atomerőmű, a Kaposvár és az Albacomp is csak öt meccsen tudta kiharcolni a továbbjutást.

A középszakaszt a második helyen záró szolnokiak az elődöntőben a Pakssal játszanak és a középszakaszban megszerzett előkelőbb helyezésnek köszönhetően Báderéké a pályaelőny, így a három győzelemig tartó párharc a Tisza-ligeti csarnokban kezdődik majd.

A középszakaszban hatalmas meglepetésre az Atomerőmű már legyőzte a címvédőt, hazai pályán a 34 pontot szerző Williams vezérletével 16 pontos különbséggel bizonyultak jobbnak a Szolnoknál.

A visszavágón Báderék öttel nyertek, de ebből nem kell semmire következtetni, hiszen az elődöntőben nem számít a pontarány, így az egypontos győzelem ugyanannyit ér, mint a harmincpontos siker.

Az Atomerőmű eddig négyszer nyert bajnokságot (2002, 2005, 2006, 2009), és ugyanennyi alkalommal hódította el a Magyar Kupát (2001, 2003, 2005, 2008). Érdekesség, hogy a Szolnok mutatója ugyanez. Amikor a paksiak bajnoki címet nyertek, a négyből háromszor is az Olaj testén keresztül vezetett az útjuk a csúcsra.

2002-ben az elődöntőben találkoztak és aratott az Atom 3-0-s diadalt, majd 2006-ban és három évvel később az elődöntőben találkoztak a felek, és előbb 3-2-re, majd 2009-ben 3-1-re nyert a paksi együttes. Ugyanakkor a szolnokiak bajnoki sikereinél csak egyszer keresztezték egymás útját az egyenes kieséses szakaszban, az 1991-es negyeddöntőben söpréssel (3-0-s összesítéssel) jutott tovább a Szolnok.

A két csapat előéletétől függetlenül, a szolnokiak az esélyesebbek, hiszen az elmúlt két évben is bajnoki címet szereztek, és az idei szezon első felében a magyar bajnokságnál jóval erősebb Adria Ligában edződtek.

Emellett soraikat erősíti az a Báder Márton, akit nem csak az Adria Liga ötödik legjobb játékosának választottak – és a legtöbb lepattanót szerezte a bajnokságban -, de a SportKlub TV és a BB1.hu közös szavazásán, április hónap legjobb játékosa is lett. A végeredmény a két szerkesztőség és a szurkolók véleményének összesítése után alakult ki. Amíg a szak-honlapnál második lett a szolnokiak centere, a televízió az első helyre tette őt.

A szurkolóknál ugyan „csak” a negyedik lett, de összesítésben így is ő végzett az élen megelőzve a kaposvári Kyle Swanstont, a pécsi Tóth Norbertet és az Atomerőművet erősítő Vojvoda Dávidot.

A Szolnok- Atomerőmű elődöntő programja:

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 2013.05.08. 17:00

Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 2013.05.11. 16:00

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 2013.05.14. 19:00

Atomerőmű SE - Szolnoki Olaj KK 2013.05.17. 18:50

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 2013.05.19. 18:50

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr725286158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása