MOL csapat Kosárlabda Blog

Évtizedes átkot tört meg a Szolnoki Olaj kosárcsapata

2012.03.02. 13:38 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Kedden a Szolnoki Olaj kosárlabda csapata azzal a tudattal lépett pályára a német Bonn ellen az EuroChallenge J-csoportjában, hogy 15 pontos győzelemmel biztos továbbjutó, ennél kisebb arányú siker esetén viszont mások kezében lesz a sorsa.

A csoport érdekessége, hogy valamennyi együttes megnyerte a hazai meccseit, így kiszámítható volt, ha ez az utolsó fordulóban is így marad, akkor továbblép a Szolnok. Ennek tudatában várható volt, hogy a hazaiak nekiesnek ellenfelüknek.

A Tiszaligeti Csarnok közönségén ezúttal sem múlt semmi, már a bemelegítésnél pokoli hangulat fogadta az együtteseket. Meglepetésre mégis a németek kezdték jobban a találkozót, és Horváth, illetve a honosított Trotter kosarai ellenére a vendégek hozták a nyitónegyedet.

A folytatásban Gay és Horváth tripláival a házigazdák fordítottak, ám a keményen védekező rivális nem hagyta magát, így a nagyszünetben 44-50 volt az állás. A félidő statisztikája szerint a hazaiak lepattanózásban és büntetőzésben eredményesebbek voltak ugyan, de a mezőnykísérletek szempontjából a Bonn bizonyult jobbnak.

Térfélcsere után Pór Péter tanítványai mindent megtettek az egyenlítésért, és a 27. percben Nikolov látványos zsákolásával 61-61-nél utolérték, majd a játékrész végére le is hagyták ellenfelüket.

A 13 ponttal megnyert harmadik negyed után mindenki azt várta, hogy megrogynak a vendégek, hiszen a záró szakaszban már 120 pont is volt a szolnokiak előnye. Ekkor többen úgy vélték, a remélt 15 pontos siker is összejöhet, de a németek nem adták fel és az utolsó másodpercekre egy pontra feljött.

A véghajrá határtalan izgalmakat tartogatott, hiszen 5 másodperccel a vége előtt a németek támadhattak, és ha egy hárompontost találnak, övék a meccs, a Szolnok pedig búcsúzik a további küzdelmektől. A lehetőség azonban kimaradt, így jöhetett a szolnoki ünneplés és a szurkolás a belga Okapi Aalstarnak, hogy nyerjen a francia Elan Chalon ellen.

Ez végül sikerült, hiszen a belgák 20 ponttal verték riválisukat, így a szolnokiak másodikként jutottak tovább. Pór Péter együttesének továbbjutása klubhovatartozástól függetlenül örömteli, hiszen az elmúlt években még elindulni se akartak a nemzetközi kupákban, az Olaj viszont még márciusban is versenyben van a nemzetközi szintéren. Erre több mint húsz éve volt példa a férfi kosarasoknál.

Pór Péter, a Szolnok vezetőedzője elmondta, szinte csak másnap reggel fogta fel mekkora bravúrt vitt véghez együttese. A játékosok profi hozzáállását jól jelzi, hogy a mérkőzés után nem csaptak nagy ünneplést, hiszen tisztában vannak vele, a szombati Falco elleni bajnoki rangadó legalább olyan fontos számukra, mint a hétközi meccs volt.
Eredmények, J csoport, 6. (utolsó) forduló:
 
Szolnoki Olaj-TB Bonn 96-94 (25-28, 19-22, 28-15, 24-29)
A csoport másik meccsén:
Okapi Aalstar (belga)-Elan Chalon (francia) 84-64 (25-19, 18-19, 17-16, 24-10)

A szolnokiak a két nyert meccsig tartó negyeddöntőben a lett BK Venspils ellen lépnek pályára.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr94284470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása