MOL csapat Kosárlabda Blog

A Szolnoké a legnagyobb arányú győzelem az alapszakaszban

2012.04.08. 12:17 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A férfi kosárlabda NB I alapszakaszának utolsó, szerdai fordulójában a Szolnoki Olaj 78-71-es vereséget szenvedett az Albacomp vendégeként, ezzel eldőlt, hogy a címvédő a harmadik helyen zárta az alapszakaszt, míg a fehérváriak szerezték meg a második helyet. A játéknap másik sorsdöntő meccsén a vendég Pécs ellen nyertes Sopron elcsípte az utolsó felsőházi helyet, így nyolcadikként bekerült a negyeddöntőbe. 

Az már korábban eldőlt, hogy a Szombathely nyeri az alapszakaszt, a Nyíregyházát - az ottani csarnok foglaltsága miatt Nagykállón, zárt kapuk mögött -  verő vasiak végül 23/3-as győzelmi mérleggel zártak. A negyeddöntőben a Szombathely a Sopronnal, az Albacomp a Péccsel, a Szolnok a Kecskeméttel, a Körmend pedig az Atomerőművel találkozik.  

A szolnokiak továbbjutásuk esetén valószínűleg ismét az Albacomp ellen játszhatnak a döntőbe jutásért, szerdai vereségük miatt azonban a fehérváriaké a pályaelőny. Az alsóházban a szövetség versenykiírása alapján a 9-12. csapatok az alapszakaszban elért eredményük alapján végeznek. A bennmaradásért a 13. Jászberény és a 14. Zalaegerszeg küzd majd, a vesztes helyet cserél a másodosztály bajnokával.

A Szolnok 21/5-ös mutatóval zárta az alapszakaszt, azaz 26 meccséből 21-tet nyert meg. Pont az Albacomp volt az egyetlen olyan ellenfele, amely hazai pályán és idegenben is legyőzte. A szolnoki csarnokban az Albán kívül csak a Paks tudott nyerni.

Idegenben az Albacompon kívül az alapszakasz győztes Falco és a Sopron bizonyult jobbnak a címvédőnél. A 26 meccs alatt Báderék három alkalommal jutottak 100 pont fölé (Pécs, Nyíregyháza, Zalaegerszeg) és kétszer kaptak 100 pont felett, éppen az előttük végzett két csapattól (Falco, Albacomp).

Összesen 2288 pontot szereztek, és 2001-et kaptak. Ennél többet csak a Falco dobott riválisainak. A legtöbbet a Pécsnek és a ZTE-nek dobták (109-et) a legkevesebbet a Paksnak (68-at).

Trotterék a legszorosabb meccset a Jászberénnyel játszották idegenben, itt mindössze egy ponttal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél (89-88), míg a legnagyobb arányú győzelmet Debrecenben aratták, itt 50 ponttal szereztek többet riválisuknál (94-54). Ennél nagyobb arányú győzelmet egyik csapat sem tudott felmutatni az alapszakasz során.

Az alapszakasz ugyan véget ért, de az Olaj játékosaira még jelentős feladatok várnak. A hétvégén éppen Szolnokon rendezik a Magyar Kupa négyes döntőjét (Szolnok-Körmend és Paks-Albacomp elődöntőkkel), míg a hónap végén az EuroChallenge - magyarországi - négyes döntőjében érdekeltek.

Az alapszakasz végeredménye:
 1.  Falco-Szova KC Szombathely  49 pont
 2.  Albacomp Fehérvár  47
 3.  Szolnoki Olaj 47
 4.  MJUS-Fortress Körmend 45
 5.  Atomerőmű SE  44
 6.  Kecskeméti KSE  40
 7.  Pécsi VSK-PANNONPOWER 39
 8.  Soproni KC 38
 9.  Kaposvári KK 37
10.  Naturtex-SZTE-Szedeák 34
11.  Factum Sport Debrecen 34
12.  Marso NYKK 33
13.  Jászberényi KSE 32
14.  Zalakerámia ZTE KK 27
 Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr504370281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.