MOL csapat Kosárlabda Blog

Izgalmas hetek várnak a Szolnoki Olaj kosarasaira

2012.04.15. 11:55 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Zajlik az élet a Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatánál. A csapat az elmúlt hétvégén fennállása során negyedszer nyerte meg a férfi kosárlabda Magyar Kupát, miután a hétfői döntőben legyőzte az Atomerőmű csapatát.

A két Eurochallenge Kupában indult csapat találkozóján - a paksiak a csoportkör után búcsúztak a kontinenssorozattól, a Tisza-partiak viszont a hónap végén négyes döntőt vívnak Debrecenben – Báderék szinte végig vezettek, és végül magabiztos, 10 pontos győzelmet arattak.

A szolnokiak korábban 2002-ben, 2007-ben és tavaly hódították el az MK-serleget, akkor is valamennyi alkalommal hazai pályán. Sokáig azonban nem ünnepelhettek, hiszen ezen a hétvégén már kezdődik a rájátszás.

A bajnoki címvédő a Kecskeméttel találkozik a három nyert meccsig tartó párharcban, majd továbbjutása esetén valószínűleg az Albacomp vár rá. Az alapszakasz utolsó fordulójában – éppen a fehérváriaktól - elszenvedett vereség miatt azonban azt a párharcot idegenben kezdik.

A bajnoki negyeddöntő és az elődöntő között azonban még egy roppant fontos feladat vár Trotterékre, hiszen a hónap végén rendezik az Eurochallenge Kupa négyes döntőjét, melyben a szolnokiak is érdekeltek.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Nyerges Zsolt, a házigazdaként részt vevő Szolnoki Olaj KK ügyvezető igazgatója páratlan sportdiplomáciai sikernek nevezte a négyes döntő debreceni rendezését.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke az esemény szerdai, debreceni sajtótájékoztatóján közölte: az április 27. és 29. között Debrecenben megrendezendő torna legfontosabb hozadéka lehet - a sportdiplomáciai siker mellett - a magyar csapat pályán elért eredménye, ami megfelelő alapot nyújthat a válogatott sikeres Eb-felkészüléséhez.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szolnok a kosárlabdában érvényes kvótarendszer miatt mindössze három külföldi játékossal érte el a sikert. A politikus szerint Debrecennek is kiváló lehetőség a rendezés, egyben örömét fejezte ki, hogy a szolnokiak a budapesti rendezéssel ellentétben "egy tiszántúli szolidaritást" választottak.   

Nyerges Zsolt a sajtótájékoztatón ismertette a technikai részleteket. Ezek szerint a Főnix Csarnokba mintegy 6000 néző láthatja majd a meccseket élőben, ebből a török Besiktas szurkolói 890 jegyet kapnak. A jegyek 8 és 10 ezer forintba kerülnek, azokhoz itthon várhatóan április 16-től a szolnoki Tiszaligeti Csarnokban, Debrecenben pedig a Főnix Csarnok és a Kölcsey Központ pénztáraiban lehet hozzájuk jutni.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr364425160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.