MOL csapat Kosárlabda Blog

Egy meccsre a bajnoki címtől a Szolnoki Olaj

2012.05.26. 11:40 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A Szombathely csütörtökön, hazai pályán 106-98-ra legyőzte a címvédő Szolnokot, így 2-1-re szépített a férfi kosárlabda NB I döntőjében, mely az egyik fél harmadik sikeréig tart. A szolnokiaknak ezzel nem sikerült a bravúr, hogy veretlenül tudják le a rájátszást.

Pedig a negyeddöntőben a Kecskemétnek, majd az elődöntőben a tavalyi döntős Albacompnak se adtak esélyt, és sokáig úgy tűnt a bajnoki finálé is egyoldalú lesz. Báderék idegenbeli sikerrel kezdték a döntőt, majd hazai környezetben igazi erődemonstrációt tartottak és 27 pontos győzelmet arattak.

A harmadik meccsen aztán a Falco mindent megtett, hogy ne szombathelyen ünnepeljen a címvédő. Az első és az utolsó negyed kiegyenlített küzdelmet hozott, míg a harmadikban a Szolnok volt a jobb, de a második tíz percet nagyon megnyomta a hazai gárda, és az akkor összeszedett előny elégnek bizonyult a végére és szépíteni tudott. A Szolnok a szezonban harmadszor kapott száz pont felett, másodszor Szombathelyen.

Aggodalomra azonban nincs ok, hiszen hazai pályán Pór Péter együttese mindössze egyszer kapott ki, így valószínűsíthető, hogy a hétfőn 18:15 órakor kezdődő negyedik összecsapáson megszerzi történelme negyedik bajnoki címét.

Ezt nem csak a kötelező optimizmus mondatja velünk, hanem a sportnapilap által megkérdezett szakemberek is úgy vélik, ezt már csak Trottenék bukhatják el. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy tavaly épp a Szolnok volt az, amely 0-2-ről megfordítva nyerte meg a döntőt az Albacomp ellen.

Patonay Imre már a Besiktas elleni EuroChallenge elődöntőn is arra gondolt, hogy a hazai mezőnyben idén sem lesz ellenfele Pór Péter együttesének. Véleménye szerint nagyon sokat erősít egy csapaton, ha a nemzetközi lupában szerepel és ott még sikereket is ér el, mint tette azt az Olaj. A szakember szerint leginkább ennek köszönhető, hogy a szolnoki játékosokon látszik, hatalmas bennük a győzni akarás.

Az U 20-as válogatott mellett dolgozó Völgyi Péter szerint is döntő jelentőségű a szolnokiak formájában, hogy az európai kupameccsek során – nálánál erősebb együttesek ellen – is mindenkivel partiban volt, ezáltal magabiztosabbá vált. Így ha hátrányba is kerülnek, nem jönnek zavarba és gyors ritmusváltással képesek a maguk javára fordítani egy-egy kétes mérkőzést.

Rátgéber László a férfiválogatott szövetségi kapitánya szerint a Szolnok egyértelműen jobb csapat, és az EuroChallenge szereplésnek köszönhetően még jobban összeértek játékosai. A szakember úgy véli az a koncentrációs gond, ami az alapszakaszban egyszer-egyszer jellemezte a csapatot már a múlté, és a Falco harciassága, küzdeni akarása csak a szépítésre elég.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr304547138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.