MOL csapat Kosárlabda Blog

A Szolnok a rájátszásban mutatta meg igazi erejét

2012.06.06. 14:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Remek szezont tudhat maga mögött a Szolnoki Olaj kosárlabda csapata, amely ebben a szezonban megnyerte a magyar bajnokságot, a Magyar Kupát, és a nemzetközi porondon is jól teljesített, hiszen az EuroChallenge Kupában pedig bejutott a Final Fourba a legjobb négy közé.

A szolnoki kosarasok az októbertől májusig tartó szezonban 59 mérkőzésen léptek pályára és ezeken összesen 45-ször hagyták el győztesen a pályát és mindössze 14-szer ellett vesztesként elhagyniuk a pályát.

A bajnokság alapszakaszában rendezett 26 találkozón 21-szer nyertek, és mindössze öt vereséget számláltak. Mentségükre legyen mondva, hogy ez idő alatt a nemzetközi kupaszereplés miatt kettős terhelésnek voltak kitéve, és így is az alapszakasz harmadik helyén tudtak végezni.

Szolnokon csak a későbbi elődöntős ellenfél az Albacomp és a Paks tudott nyerni, míg idegenben a Falco és a Pécs mellett Székesfehérváron is az ellenfél, jelen esetben az Albacomp volt jobb. A 26 meccset 2288-2001-es pontkülönbséggel zárták.

A rájátszásban aztán „nem volt ellenfele” az Olajnak, amely addigra a nemzetközi meccsek rutinjával felvértezve remekül bírta a háromnapos meccsritmust. A negyeddöntőben a Kecskemétet, majd az elődöntőben a tavalyi döntős ellenfelet az Albacompot verte ki „söpréssel”, azaz három meccsen aratott három győzelemmel. Mindent úgy, hogy a fehérváriak voltak pályaelőnyben.

A hazai pálya a Falconak sem segített a döntőben, hiszen ezt rögtön az első meccsen elvették Báderék, és végül 3-0-es összesítéssel szerezték meg a bajnoki címet. A rájátszás 10 meccséből mindössze egyet elveszítve.

A Magyar Kupában is egyértelmű volt a szolnokiak fölénye, hiszen a nyolcaddöntőben a Debrecent, a negyeddöntőben a Jászberényt verték két meccsen. Az elődöntőben a Körmendnél 12, a fináléban a Paksnál 10 ponttal bizonyultak jobbnak, így 2011 után idén is övék lett a kupa.

Pór Péter együttese a nemzetközi kupában is letette a névjegyét, hiszen az EuroChallenge Kupa selejtezőjében német, ciprusi és francia riválissal szemben a második helyen jutott tovább, majd a csoportkörben a belga Okapi Aalstar mellett ismét német és francia együttesekkel szemben lett negyeddöntős.

A negyeddöntőben a jóval esélyesebbnek tartott lett Ventspils ellen idegenben harcolták ki a továbbjutást, hogy aztán „hazai pályán” Debrecenben rendezhessék a sorozat fináléját. Ott azonban a jelentősen nagyobb költségvetéssel és korábbi NBA sztárokkal felálló orosz Triumph Lyubertsy és a török Besiktas Milangaz jobbnak bizonyult.

Ennek ellenére elmondható, hogy a szolnokiak pazar évet tudhatnak maguk mögött, hiszen valamennyi sorozatban kiemelkedően teljesítettek, és saját maguk állították igen magasra a mércét, melyet a jövő szezonban valószínűleg szeretnének túlszárnyalni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr104567873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.