MOL csapat Kosárlabda Blog

Teljes a Szolnok kerete az eddigi legnehezebb idényre

2012.09.13. 14:59 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

olaj_horog.jpgAz elmúlt héten több jelentős dolog is történt a bajnoki címvédő és kupagyőztes Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatánál. A klub leigazolta Ernests Kalve személyében a korábbi, U18-as Európa-bajnokság pontkirályát.

A török Trabzonsportól érkező 25 éves bedobó egyéves szerződést írt alá a Tisza-partiaknál. A két méter magas lett klasszis a Szolnoki Olaj harmadik légiósa, mint a klubnál többen is kiemelték, vele teljes a bajnokcsapat kerete.

A hétvégén pedig nemzetközi tornán vett részt Szerbiában, ahol két hazai együttes mellett az ukrán BC Donetsk szerepelt. A szolnokiak előbb a Crvena Zvezda ellen léptek pályára, és kilencpontos vereséget szenvedtek. Így a harmadik helyért léphettek pályára, de a másik szerb egylet a Mega Vizura ellen 14 ponttal maradtak alul.

Pór Péter együttese augusztus elején kezdte el a felkészülést a bajnoki évadra – melyben a roppant erős Adria Ligában fognak szerepelni és a magyar bajnokságba csak a középszakaszban csatlakoznak majd.

Grebenár Péter, a piros-feketék magas bedobója a BB1.hu-nak beszélt a felkészülésről, és arról mi várhat rájuk az új szezonban. A játékos elmondta, az első héten a futásra, illetve az erősítésre helyezték a hangsúlyt. Most már szinte csak teremben vannak, és a taktikai jellegű dolgokat is elkezdték már.

Úgy véli, ha a válogatottól is visszajönnek a társaik, akkor végre neki tudnak állni teljes kerettel készülni. Véleménye szerint az Adria Ligában nagyon kemény csapatokkal fogják összemérni a tudásukat.

„Ez egy teljesen más bajnokság lesz, szerintem kelleni fog egy kis idő, mire belerázódunk ebbe a környezetbe. A sok utazás miatt is nagyon nehéz menetelés lesz. Abban bízom, hogy az itthoni meccseken minden csapatnak egyenrangú ellenfelei lehetünk, és begyűjthetünk pár bravúrgyőzelmet is” – mondta a honlapnak Grebenár.

A szolnoki klasszis biztos benne, hogy rengeteget fognak tanulni ebben az évben, és sok tapasztalatot tudnak majd szerezni. Erre szükségük is lesz, hiszen emellett az EuroChallenge sorozatban is érdekelt a klub és ott szeretnének legalább annyira sikeresen szerepelni, mint tették ezt idén, amikor a legjobb négy közé jutottak. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr874774868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.