MOL csapat Kosárlabda Blog

Továbbra is megállíthatatlan az Olaj

2012.05.12. 11:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A Szolnoki Olaj kosárlabdacsapata elsőként jutott be a férfi kosárlabda bajnokság döntőjébe, miután az elődöntő harmadik meccsén 80-71-re legyőzte az Albacomp együttesét. A szolnokiak így három meccsen aratott három győzelmükkel – söpréssel – abszolválták magukat a fináléban. 

Pedig az előjelek alapján azt lehetett hinni, hogy jobban meg kell majd küzdeni a címvédésért. A székesfehérváriak ugyanis az alapszakaszban – egyedüli csapatként – oda-vissza legyőzték a bajnokot, és fűtötte őket a visszavágás lehetősége is, hiszen tavaly a bajnoki döntőben hiába vezettek 2-0-ra, végül mégis Trotteréké lett az aranyérem.

Emellett a pályaelőny is mellettük szólt, hiszen az alapszakaszban elért jobb helyezésüknek köszönhetően ők kezdhették otthon a párharcot. A szolnokiak azonban a negyeddöntőhöz hasonlóan ezúttal is a lehető legrövidebb idő alatt lezárták a párharcot.

Pedig az Albacomp játékosai jobban rákészülhettek az összecsapásokra, hiszen a szolnokiaknak időközben az EuroChallenge négyes döntőjében is helyt kellett állniuk, ami jelentős igénybevétel volt a magyar bajnokikon megszokott, sokkal erősebb ellenfelekkel szemben.

Mindenesetre a szolnokiak sikere egyértelműen jogosnak mondható, hiszen az első idegenbeli találkozó nyolcpontos sikere után a hazai meccsen megsemmisítő 26 pontos diadalt arattak, a bajnokság során negyedszer eljutva a 100 pontig. (Mondhatni ez méltó bosszú volt az alapszakaszban elszenvedett 101-92-es vereségért.)

A harmadik összecsapáson pedig alaposan belekezdett az Alba, de Pór Péter együttese 17 pontos hátrányban sem roppant meg és parádés második félidőt produkálva bejutott a fináléba.

Nem véletlenül mondta a találkozó után Pór Péter, hogy csapata bebizonyította mennyire remek harcosok, hiszen tetemes hátrányból álltak fel. A szakember szerint ezt leginkább annak köszönhetik, hogy a nemzetközi porondon szerzett rutinjuknak köszönhetően már tudják kompenzálni azokat a negatívumokat, amelyek néha érik őket.

Báderék ellenfele a döntőben a Falco-Körmend párharc továbbjutója lesz. Jelenleg a szombathelyiek vezetnek 2-1- arányban, és ha vasárnap Körmenden is nyerni tudnak, akkor ők játszhatnak a döntőben. Amennyiben kikapnak, úgy a keddi, szombathelyi összecsapáson dől el, kit kell legyőzni a címvédésért.

Bármelyik csapat is lesz a szolnokiak ellenfele, alaposan fel kell készülnie, hiszen Szolnokon mindkét gárda vereséget szenvedett (Falco 79-74, Körmend 83-77), míg idegenben a szombathelyiek ugyan nyerni tudtak, de a Körmend 20 pontos vereséget szenvedett a Trotter vezérelte Olajtól.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr924503227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása