MOL csapat Kosárlabda Blog

Megműtötték a Szolnoki Olaj klasszisának könyökét

2012.06.29. 11:27 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

bader_2.jpgMiközben a bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj kosárlabdacsapatának tagjai éppen szabadságukat töltik – ki a tengerparton, mások a hegyekben, addig a csapat centere Báder Márton másra „használta ki”  az edzések és meccsek nélküli időszakot.

A hét elején ugyanis a fővárosi Sportkórházban könyökműtéten esett át Báder. Amint arról a bb1.hu beszámolt, a beavatkozást kedd délután végezték el.

„Úgynevezett nyálkatömlő gyulladásom volt. Emiatt az utóbbi meccseket már könyökvédővel kellett lejátszanom. Be is volt dagadva a kezem, ezt rakták rendbe most az orvosok. Nem volt nagy beavatkozás, a csöveket szerdán ki is veszik a könyökömből” – mondta a 211 centi magas center a honlapnak.

Marci sajnos más gondokkal is küszködik, hiszen a mandulája is begyulladt. Egy hete szed rá antibiotikumot, de saját bevallása szerint még mindig nem az igazi. A Szolnok kulcsembere

Optimista, pedig még nem tudja még mennyi időbe telik a rehabilitációja, az orvosokkal erről még nem konzultált.

Báder könyöke még május elején az Albacomp elleni elődöntő párharc első meccsén sérült meg, amikor rögtön a találkozó elején elesett, és a szerencsétlen földet érés miatt a center keresztcsontja megzúzódott és a könyökében is keletkezett egy vérömleny. Ezt követően azon a meccsen nem is tudta már folytatni a játékot, de a bajnokság hátralévő meccsein ismét csapata egyik legjobbja volt.

Báder 2010-ben szerződött két és fél évre a Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapatához. Előtte hosszú évekig külföldön játszott. Hazatérése nagy fegyvertény volt a szolnokiak számára, hiszen a görög Arisz Szaloniki és a belga Charleroi is szerette volna leigazolni.

Báder az idei szezonban is az elsőszámú hazai együttes legjobbja volt, jelentős szerepet játszott a bajnoki és kupagyőzelemben, valamint az EuroChallenge sorozatban bemutatott menetelésben.

Mint mondta, ez utóbbi sorozat négyes döntője volt számára a szolnoki karrierje csúcspontja.

Mint a debreceni négyes döntő után elmondta, a saját, eddigi pályafutásának is a legelejére helyezi a tornát. Pedig játszott döntőt az ULEB Kupában, ami az Eurochallenge-nél eggyel erősebb sorozat volt.

Saját bevallása szerint a mostani azért volt számára nagyobb élmény, mert akkor külföldi csapatért küzdött, míg ezúttal Magyar együttesben vívhatott négyes döntőt, ráadásul Magyarországon.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr404618328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása