MOL csapat Kosárlabda Blog

A Szolnoknak a csapatokkal kell egyeztetnie a rájátszás átalakításáról

2012.09.06. 14:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szolnok_10-es.jpgAz elmúlt hétvégén még arról szóltak a híradások, hogy a Szolnoki Olaj KK vezetősége kilátásba helyezte, amennyiben a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége nem módosítja a honi pontvadászat középszakaszra vonatkozó kiírását. úgy nem áll rajthoz az Adria Ligában.

A Tisza-parti klub hivatalos levelet írt a szövetségnek, melyek után Dr. Sterbenz Tamás főtitkár szóbeli javaslatot tett a lebonyolításra, melyet az Olaj KK vezető testülete elfogadhatónak tart, így az Adria ligától sem lépne vissza.

A szolnokiak elsősorban azt nehezményezték, hogy az Adria Ligában induló Olaj a magyar bajnokság középszakaszát csak a negyedik helyről, három ponttal kezdené. Dr. Nyerges Zsolt a klub elnöke akkor úgy fogalmazott, nem akarnak előjogokat, csak annyit, hogy ne hátrányból induljanak a középrájátszásban.

Az Olaj azt szeretné elérni, hogy az alapszakaszban szereplő csapatok kialakítanak egy sorrendet, az első kettő helyezett kettő pontot kapna – miként az ekkor becsatlakozó Szolnok is, míg a bajnokságban a 3-5. helyezett csapatok egy pontot kapnának. A klub vezetői úgy gondolják, ebben az esetben a csapatok egyike sem kerülne versenyhátrányba és a magyar bajnokság alapszakaszának komolysága sem szenvedne csorbát.

Kedd délután sajtóközleményt adott ki a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, mely szerint a csapatoknak jövő kedden lesz lehetőségük egyeztetni a középszakaszról.

Az MKOSZ hivatalos közleménye a Szolnoki Olaj ügyében. Ebben beszámolnak róla, hogy a szolnokiak beadványa beérkezett hozzájuk, és az ügyet az Elnökség megtárgyalja, ám a döntés előkészítésének folyamatát az MKOSZ ezúttal sem a sajtón keresztül kívánja bonyolítani, a végeredményről természetesen tájékoztatjuk a közvéleményt.

„Az MKOSZ Elnöksége programjában is vállalta, hogy a nemzetközi szereplést előtérbe helyezi, támogatja, nem volt ez másként a Szolnoki Olaj KK esetében sem. A 2012-es EuroChallenge Final Four megrendezéséért komoly sportdiplomáciai tevékenységet folytatott a szövetség, illetve a 2011/12-es bajnoki rájátszás programját is az Olaj KK kérésének megfelelően módosította. Az ABA Ligában való indulást az MKOSZ szintén támogatja, ezért úgy készítette el a 2012/13-as versenykiírást, illetve versenynaptárt, hogy a címvédő szolnoki klub a bajnoki alapszakasz küzdelmei alól felmentést kapjon” – áll a közleményben.

A mostani ügyben első lépésként Sterbenz Tamás főtitkár úr levelében kérte az Szolnokot, hogy a bajnokságban résztvevő csapatokkal együtt működjön közre a középszakasz esetleges átalakítására vonatkozó javaslat kidolgozásában. Ezt a klubok képviselőivel szeptember 11-én kedden tehetik meg, amikor a férfi klubokat tömörítő liga ülésezik. Bízunk benne, hogy ezt követően sikerül a megfelelő kompromisszumos javaslatot az Elnökség elé terjeszteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr184757790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása