MOL csapat Kosárlabda Blog

A korábbi ellenfelek főszereplők lehetnek Szolnokon

2012.09.20. 13:10 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

szolnok_tabor.jpgAz első osztályú kosárlabda csapatok közül a nyári holtszezonban egyértelműen a bajnoki címvédő Szolnoki Olaj igazolt a legjobban. Megszereztek két olyan játékost, akik bármelyik magyar – de több nemzetközi – együttesben is erősítést jelentenének. A „gond” csak az, hogy két olyan játékosról van szó, akiket a szolnoki szurkolók – eddig – finoman fogalmazva nem nagyon kedveltek.

Az Albacomptól érkező Simon Balázs amolyan elsőszámú közellenség volt Szolnokon, de a Körmendről elcsábított Németh István se örvendett nagy népszerűségnek. A Sportklub televízió Meztelenül című műsorában a két érintett, a szolnokiak emblematikus figurája Báder Márton és a szurkolók is elmondták véleményüket az ügyről.

„Olyan ez, mint ha valaki átmenne az Újpestből a Fradiba a fociban. Remélem a szurkolók is úgy tekintenek majd a Simire, mint az egyik legjobb magyar játékosra. Vérprofi játékos, kiváló ember és remek irányító, aki azért jött ide, hogy segítsen a Szolnoknak” – mondta az esettel kapcsolatban a klub centere Báder Márton.

Simon elmondta, voltak korábban problémák a szurkolók és közte, éppen ezért nem volt könnyű döntés, de azért döntött így, mert ez egy nagy kihívás számára a szolnoki szerződés. „Voltak korábban olyan dolgok, amelyek miatt kicsit ellenséges lett a viszonyom a szolnoki szurkolókkal. Nem mondom, hogy nem volt ilyen, egyszer vagy kétszer, hiszen az én tűrőképességem is. Ezt azonban próbálom elfelejteni ez már a múlt, én ezt lezártam magamban és a játékommal szeretném megmutatni és bizonyítani miért vagyok itt” – mondta a korábbi fehérvári irányító.

Németh István elárulta, ez már a harmadik nyár volt, hogy megkeresték őt Szolnokról, de eddig nemet mondott. „Úgy volt, hogy idén is maradok Körmenden, de az ismert gondok miatt nem tudtam maradni, így ezúttal elfogadtam a szolnokiak ajánlatát. Semmilyen problémám nem volt remélem a jövőben sem lesz, és remélem, jól fogom érezni magam Szolnokon” – mondta a klasszis játékos.

Csornai Csaba alelnök Szolnok Szurkolók Egyesületének elnöke szerint Simon részéről korábban volt kimutogatás a szurkolók felé, jócskán tett azért, hogy a különböző sértő megnyilvánulásokat megkapja. Akadnak, akik úgy vélik, öt évet nem lehet besöpörni az asztal alá, épp ezért nem biztos, hogy hullámozni fognak Simon Balázsnak.

Volt, aki úgy nyilatkozott, előfordulhat, hogy gyengébb szereplésnél Simonnak kell tartania attól, hogy „előveszik”, mert a szurkoló szemellenzővel vizsgálja a dolgokat és a legkönnyebb azt elővenni, aki korábban ellenfél volt.

A legreálisabbak szerint a szolnoki csarnok összetétele három részre bontható. Egy része, amely nem nézi ki játszik, azért megy ki, hogy szurkoljon az olajnak. A következő társaság a dalcsoport, aki képes lesz elfogadni a korábbi „ellenségeket”, és a legkisebb rész lesz az, akik sehogy sem fogja elfogadni bármit is csinál a pályán. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr954789982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása