MOL csapat Kosárlabda Blog

Söpréssel lehet elődöntős a Szolnok

2012.04.20. 15:10 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A szolnoki Olaj története negyedik bajnoki címéért küzd. Báderéknek természetesen már így is van sikerélményük az idei szezonból, hiszen megnyerték a Magyar Kupát, és bejutottak az EuroChallenge Kupa négyes döntőjébe, melyet „hazai pályán”, Debrecenben rendezhetnek meg április utolsó hétvégéjén.

Addig azonban még vár rájuk a Kecskemét elleni negyeddöntő harmadik meccse. Amennyiben ezt megnyerik, úgy söpréssel – háromból három meccset nyerve - jutnának tovább az elődöntőbe. Ott nagy valószínűséggel a Pécs ellen eddig két győzelemmel álló Albacomp vár rájuk.

Tavaly a szolnokiak a bajnokság ezen szakaszában a Pécsi VSK-val találkoztak, és bár a második meccset elveszítették, végül 3-1-es összesítéssel bejutottak a legjobb négy közé. Ott a Körmenddel találkoztak, és remek teljesítményt nyújtva, söpréssel tudták le az elődöntőt.

A fináléban az Albacomp ellen a szolnokiak 2-0-s hátrányból álltak fel, és a kupagyőzelem után 3-2-es összesítéssel a bajnoki címet is megszerezték. Ez azt is jelentette, hogy Trotteréknek sikerült meccset nyerniük Székesfehérváron, amire ezt megelőzően másfél évig egy csapat se volt képes. 

2007-ben a negyeddöntőben a Nyíregyháza volt az ellenfél, de az Olaj, a Magyar Kupa után a bajnokságban is legyőzte a szabolcsi gárdát idegenben, s ezzel megszakította egy éve tartó hazai bajnoki veretlenségi sorozatát és 3-1-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe.

Ott a Pécs ellen már jóval nehezebb dolga volt, hiszen mindkét együttes hozta a hazai meccseit, de végül a szolnokiak pályaelőnyüket kihasználva 3-2-es összesítéssel kerültek a fináléba. Ott aztán már nem ismertek kegyelmet és a döntő mindhárom meccsét megnyerve szerezték meg tizenhat év elteltével a klub második aranyérmét.

Az első bajnoki címnél 1991-ben – immáron 21 esztendeje – a szolnoki kosarasok a negyeddöntőben az Atomerőművet verték három szoros meccsen, majd az elődöntőben az örök nagy rivális Körmend ellen hatalmas küzdelemben, egy ötmeccses párharcban sikerült a továbbjutás. A döntőben jött a Zalaegerszeg, de ők is fejet hajtottak Rezák László és Szalay Ferenc tanítványai előtt.

Idén tehát a Kecskemét legyőzése után jöhet az Albacomp, amely az utolsó bajnokiján aratott győzelmének köszönhetően élvezheti a pályaelőnyt, és amelyet valószínűleg fűt a bosszúvágy a tavalyi elveszített finálé miatt. De a szolnokiak épp abból a párharcból meríthetnek erőt, hiszen ha akkor sikerült két elveszített meccs után talpra állniuk, idén sincs miért félniük. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kosarlabda.blog.hu/api/trackback/id/tr934462892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása